
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Tisztelt Prof. Dr. Kásler Miklós!
Tisztelt Miniszter Úr!
Ön évekkel ezelőtt bejelentette, hogy megkezdődnek az ágazatban életpályamodell előkészítő munkálatai, és ígéretet tett annak rövid időn belül történő bevezetésére. 2020. június közepe van, semmi nem valósult meg. A bejelentés óta más nem történt, mint évről-évre történő halogatás. Ezért sem meglepő, hogy az országban tapasztalható munkaerőhiány évek óta jelen van a szociális intézményekben.
Ennek ellenére, a 2020. március 11-én kihirdetett vészhelyzet ideje alatt az ágazat dolgozói ugyan úgy a ,,frontvonalban” dolgoztak, küzdöttek, mint az orvosok, nővérek, mentősök.
Miközben a szakrendelőket bezárták, a szociális ellátó rendszer intézményeit nem lehetett bezárni, csak ELZÁRNI.
A vészhelyzet ideje alatt az ágazatban dolgozó 90 ezer munkavállaló gondoskodott az arra legjobban rászoruló lakosságról. Időseket, tanyán élőket, gyermekeket, családokat, hajléktalanokat, fogyatékkal élőket, szenvedélybetegeket, pszichiátriai betegeket láttak el. Gondoskodtak ezen felül a településeken élő, a megbetegedésnek fokozottan kitett időskorú lakosság ellátásáról. A szakosított intézmények dolgozói, azért, hogy védjék az ellátottakat, számos helyen beköltöztek az intézményekbe. A nevelőszülőknél, a gyermekotthonokban, lakásotthonokban a négy fal közé zártan gondoskodtak a rájuk bízott gyermekekről. A tanyán élők számára mi voltunk az egyetlen kapocs a külvilág felé. A Család-és Gyermekjóléti Központok és szolgálatok munkatársai a családon belüli erőszak miatt aggódtak, segítséget nyújtottak az otthoni tanulásban, ebédet hordtak.. A ki és bejárási tilalom fokozott többletmunkával járt minden ellátási területen..
Saját egészségünket kockáztattuk a rászorulók ellátása érdekében, megküzdöttünk a vásárlási idősávokkal, számos esetben a védőfelszerelés hiányával, miközben óvtuk az ellátottakat és aggódtunk saját és családunk egészsége miatt.
A kormányzati kommunikációban az ágazat a Pesti Úti Idősek Otthonában és pár idősotthonban megjelenő COVID vírus kapcsán, negatív színben került a közvélemény középpontjába. Az Operatív Törzs a ,,bentlakásos idősotthonokról” kommunikált csupán. Miniszterelnök Úr ,,bátor önkénteseknek” köszönte meg az áldozatos munkáját, nekünk nem.
Kérjük Önt, hogy a hétköznapokban és a válsághelyzetben nyújtott erőn felüli munkánkért álljon ki a szociális ágazatért! Az Ön irányítása alá tartozó egészségügyi ágazattal azonos elismerést várunk el úgy anyagilag, mint erkölcsileg. Kérjük, ne becsüljék le 90 ezer dolgozó áldozatos munkáját.
Tisztelettel
A szociális ágazatot képviselve
Szociális és Gyermekjóléti alapellátások Facebook oldala
Osszátok!
Jusson el oda, ahova szántuk.