
A területért felelős államtitkár közben a korrekt párbeszéd fontosságáról beszélt.

Több fronton is követelik a bérrendezést a szociális és gyermekvédelem területén dolgozók. Írtak nyílt levelet a miniszterelnöknek, amelyben a súlyosbodó élet- és munkakörülményeikre hívták fel a figyelmet, miután a szociális ágazatban dolgozók átlagkeresete az országos átlagnak mindössze 77,5 százaléka. A Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete (MKKSZ) pedig a Szociális Ágazati Érdekegyeztető Fórum azonnali összehívását követeli, a többi között arra hivatkozva, hogy a korábban ígért bérrendezés alapvetően fontos az idősek, rászoruló gyermekek, bántalmazott családok, fogyatékos emberek, hajléktalanok, függőségben szenvedők ellátásához, hiszen őket segítik azok a szociális szakemberek, akik jelenleg maguk is megélhetési nehézséggel küzdenek a méltánytalanul alacsony fizetésük miatt.
Boros Péterné, az MKKSZ elnöke lapunknak azt mondta, "hiába ignorálja az érdekvédőket a miniszterelnök és a kormány, további akciókat terveznek."

Az MKKSZ elnöksége május 10-ei ülésén elfogadta az MKKSZ elnökségének beszámolóját a 2020. november 7-e óta végzett munkáról, az MKKSZ érdekképviseleti és szervezetfejlesztési stratégiáját, valamint a kongresszusi ügyrend tervezetét. Emellett véleményezte az MKKSZ Kft. 2024. évi gazdálkodásáról szóló mérlegbeszámolót. Az MKKSZ tagjai részben személyesen, részben online voltak jelen.

Tisztelt MKKSZ!
Alulírott, kormánytisztviselőként immár két évtizede dolgozom a magyar közigazgatásban. Jogi egyetemi diplomával, közigazgatási szakvizsgával és jogi szakvizsgával rendelkező szakemberként nap mint nap a közérdeket szolgálom. Ez idő alatt számos kihívást éltem meg, de soha nem volt olyan súlyos a helyzet, mint manapság.
Ezúton szeretném kifejezni mély felháborodásomat és tiltakozásomat a kormánytisztviselők munkakörülményeinek folyamatos romlása, a bérezés méltatlan és tarthatatlan szintje, valamint a döntéshozók részéről tapasztalható közöny miatt.
Az ügyteher évről évre nő, miközben a bérek gyakorlatilag stagnálnak, reálértékük folyamatosan csökken. Az a könyöradomány, amit nagy kegyesen időnként hozzánk vágnak, nem hogy megtakarításra, fejlődésre vagy családi kikapcsolódásra nem elegendő, de még arra sem, hogy az ember a hónap minden napján biztonságban érezhesse magát anyagilag. Sem nyaralásra, sem egy egyszerű éttermi vacsorára nem futja — miközben a munkánk jelentőségteljes, felelősségteljes, és sok esetben kulcsfontosságú döntések előkészítését igényli.
A bérezés szintje semmilyen formában nem tükrözi sem a végzettségemet, sem a felelősségemet, sem pedig azt a szaktudást és munkamennyiséget, amelyet nap mint nap beleteszek a közszolgálatba. Elfogadhatatlannak tartom, hogy egy több diplomával rendelkező, gyakorlott jogász – aki hivatásként tekint a közigazgatásban végzett munkájára – a hónap 20. napján már azt számolgassa, hogy miből tudja fedezni a megélhetéséhez szükséges kiadásokat.

A Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének versenye Magyarország legnagyobb amatőr sakkeseménye volt 1973-1989 között, amelyen a munkahelyi selejtezőket, válogatókat beszámítva évi 7-8000 főre becsülték az indulók számát. A régi hagyomány felélesztésével 2004-től megrendezésre a verseny.
2025. június 21. szombat (9:00-17:00)

Vali a család lelkére kötötte, hogy ha úgy alakulna... (Írjátok ki, hogy elmentem.) Sajnos úgy alakult, hogy eleget kell tennünk ennek a kérésnek. Vali a következő verssel búcsúzik...

Temetése: 2025. 05. 15-én, csütörtökön 14:00 órakor lesz a kemenessömjéni Temetőben. Kérjük egy szál virággal búcsúzzatok Tőle!

Orbán Viktor Miniszterelnök Úr 2024. december 16-án az Országgyűlés azonnali kérdések órájában jelentette be, hogy 2026-ban jelentős, áttörő erejű béremelést tervez a szociális ágazatban.
Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ugye hihetünk Önnek!
Az ígért bérrendezés alapvetően fontos az idősek, rászoruló gyermekek, bántalmazott családok, fogyatékos emberek, hajléktalan személyes, függőségben szenvedő személyek ellátásához! Őket segítik a szociális szakemberek, akik sajnos maguk is megélhetési nehézséggel küzdenek a méltánytalanul alacsony fizetésük miatt!!!
Miniszterlelnök Úr! Ön jól látja! Jelentős béremelés kell a szociális ágazatban dolgozók részére! Kérjük, hogy utasítsa a költségvetés tervezését készítő kollégáit arra, hogy ezt mindenképpen vegyék figyelembe!! Hisz Ön megígérte!!!
Az MKKSZ online rendszerén keresztül néhány kattintással taggá válhatsz, valamint tagdíjadat bankkártyával fizetheted.
FELHÍVÁS ADOMÁNYOZÁSRA
Segíts, hogy segíthessünk!
Közalkalmazottak és Köztisztviselők Egymásért alapítvány
számlaszáma 11742001-20038454
Az utalás bármikor megtehető
1%
Közalkalmazottak és Köztisztviselők Egymásért alapítvány
Az alapítvány adószáma:
18162558-1-42

Levélcím: 1149. Róna utca 87.
Telefon: +36-70 776-2173, +36-70 377-4273, +36-70 377-4244
E-mail: mkksz@mkksz.org.hu
Adószám: 19012528-1-42
Bírósági bejegyzés száma: 01-02-0001333
