A szociológus szerint aki nyugdíjba megy, szegénységi lejtőre kerül, ráadásul gyakran egyedül kell megküzdenie a helyzetével, mert a fiatalok messze költöztek, külföldre mentek. Tisztességes nyugdíjra, jól működő gondozóhálózatra lenne szükség.

Az időskor nemcsak az érintetteknek jelenthet nehézséget, hanem a családoknak, hozzátartozóknak is. Míg néhány évtizeddel ezelőtt az volt az általános, hogy több generáció élt együtt, ma már ez többnyire nem így van. Sok fiatal messzebb költözik, esetleg külföldre megy, így nem tudnak olyan szinten gondoskodni az idős szüleikről, mint a korábbi generációk. Ez pedig anyagilag és érzelmileg is megterhelő lehet, hiszen a szociális rendszer nem tud ennyi idős embert megfelelően ellátni, a magánszolgáltatások és az idősotthonok pedig elképesztően drágák, és sokszor a várakozási idő is hosszú.

Talyigás Katalin szociológussal beszélgettünk arról, milyen nehézségeket okoz ez a helyzet, de szóba került a nyugdíjrendszer, az egészségügy és a szociális rendszer is.

– Minden életszakasz kihívás, így az időskor is. Milyen nehézségekkel szembesülnek ma az idősek Magyarországon?

– Valóban minden életszakaszra fel kell készülni, a társadalomnak pedig az a legfontosabb szerepe, hogy ebben segítsen. Nagyon fontosnak tartom, de nem látom megvalósulni, hogy az időskorra is felkészüljünk. Ezt egész korán kellene elkezdeni, de legkésőbb akkor, amikor közeledik a nyugdíjas kor. Legkésőbb ilyenkor végig kell gondolni, hogy miután nyugdíjba megy valaki, hogyan folytatódik tovább az élete. És nemcsak azt kell átgondolni, hogy anyagilag hogyan tudja biztosítani a nyugdíjas éveket, mert az anyagi biztonságnak nagyon jelentős szerepe van abban, hogy megőrizze az ember az addigi életszínvonalat, hanem azt is, hogy milyen elfoglaltságuk lesz, mi ad értelmet az életének. Ez különösen érdekes azoknál az időseknél, akiknél a család nincs jelen. Ez a helyzet pedig ma a lakosság nagy részére igaz, hiszen már nem három generáció él együtt, mint korábban, és a családi funkciók is megváltoztak. Az ma már nem tud megvalósulni minden esetben, hogy az idősebb korosztály gondoskodik az unokákról, segít a szendvicsgenerációnak a problémái megoldásában, a fiatalok pedig segítik az időseket, mert sokszor a családok nagyon távol kerülnek egymástól.

A fiatalok többnyire elköltöznek, más városban laknak, esetleg külföldre mennek. Az idősek pedig kiszakadnak a munkahelyükről, a megszokott környezetből, mindezt pedig egyedül kell feldolgozniuk.

Ezért is könnyebb azoknak, akik a nyugdíjba vonulás után is struktúrát tudnak adni a mindennapoknak, akik nem maradnak egyedül, akiknek van közösségük, akik tudatosan készülnek fel erre az időszakra.

– Említette az anyagi biztonságot. Mi a helyzet ezen a téren?

– Súlyos elszegényedési kockázat fenyegeti a nyugdíjasokat, negyedmillióan élnek mélyszegénységben, 900 ezer nyugdíjas pedig a szegénységi küszöbnél kisebb nyugdíjban részesül.

Aki nyugdíjba megy, szegénységi lejtőre kerül.

Ez abból adódik, hogy a magyar nyugdíjrendszer inflációkövető. A legnehezebb helyzetben azok vannak, akik alacsony összeggel mennek nyugdíjba, és nem azért, mert részmunkát végeztek, vagy külföldön dolgoztak, hanem, mert olyan munkakört töltöttek be, ahol a nyugdíj az alacsony fizetésre épül. Az ő nyugdíjuk folyamatosan értéktelenedik el. Hiába emelkedik az összeg évről évre az inflációval kiegészülve, a nyugdíjak elszakadnak az aktív dolgozói béremeléstől, amely lényegesen magasabb, mint az inflációkövető nyugdíjemelés. Ez nagyon nagy ellentmondásokat és feszültségeket okoz időskorban.

Éppen ezért lenne szükség egy tisztességes nyugdíjrendszerre. Nagyon fontos lenne mindenki számára a megélhetőség lehetősége, de legalább a létminimum biztosítása.

Ma többen élnek 100 ezer forint alatti nyugdíjból. Ezt legalább 160 ezer forintra fel kellene emelni, de az Egyensúly Intézet számításai szerint például 260 ezer forint lenne az az összeg, amiből meg lehetne élni. Az anyagi biztonság mellett nagyon fontos kérdés az egészségben töltött évek biztonságának garantálása.

– Tehát ahhoz, hogy az idősek jobb helyzetben legyenek, nemcsak a nyugdíjrendszert kellene megváltoztatni Ön szerint, hanem az egészségügyi rendszert is?

– Így van. Fontos lenne, hogy a befizetett társadalombiztosítás fedezze azokat a költségeket, amivel az egészség karbantartható, az ember gyógyítható, rehabilitálható, mindezt pedig megfelelő színvonalon valósítsa meg az állam. És az is fontos lenne, hogy az ember, ameddig csak lehet megtarthassa az aktivitását, tehát a munkaképességét, a cselekvőképességét, az önellátási képességét, mindazt, amit önmagáért vállalni tud.

A jelenlegi törvények szerint elvárás, hogy minden ember gondoskodjék magáról. Amikor pedig már nem tud, akkor a család gondoskodjék róla, és hogyha a család sem tud, akkor tegyék ezt meg más szervezetek. Az állam már csak a legutolsó pillanatban nyújt valamilyen támaszt.

Ezt a rendszert alapjaiban meg kellene fordítani. Fontos lenne, hogy mindenkinek legyen joga szükség esetén személyre szóló ellátásra.

– Ahogy Ön is említette: szinte mindig eljön egy olyan pont, amikor egy idős ember már nem képes arra, hogy egyedül ellássa magát. Most nem arról beszélek, amikor valaki már cselekvőképtelen, hanem azokról az esetekről, amikor például a gyógyszerek kikészítéséhez, a bevásárláshoz vagy egy-két mindennapi teendőhöz kell segítség. Korábban ilyenkor a fiatalabb generáció, tehát a gyerekek segítették az idős szüleiket. Ez ma már kevésbé működik így, ilyenkor jön képbe a szociális rendszer. Mik a tapasztalatok ezzel kapcsolatban?

– Jelenleg válságban van az idősgondozás Magyarországon. Ugyan megvan az a rendszer, amelyik területileg el kell, hogy lássa a saját otthonában az idős embert, de olyan szűkös feltételekkel rendelkezik, hogy nem tud mindenkinek rendelkezésére állni. Ezen a területen leginkább a magánszolgáltatások és a fekete szolgáltatások elterjedtek horribilis összegért. Ezt viszont nagyon kevesek engedhetik meg maguknak.

Egy széleskörű, jól működő, az önkormányzatokhoz tartozó gondozóhálózat kellene, akik a házi segítségnyújtásban, az otthoni szolgáltatásban megfelelőek.

Egy integrált szociális és egészségügyi rendszerre lenne szükség. Az egészségügyi szolgáltatásnak és a szociális szolgáltatásnak együtt, személyre szólóan kellene segítséget adnia. Az lenne a kívánatos megoldás, hogy addig, ameddig lehetséges, az ember meg tudja tartani az önállóságát. Ám ha kell, elérhető legyen az 1 órástól a 24 órás szolgálatig komplex ellátás, ami akár az utolsó időszakig lehetőséget biztosít arra, hogy egy idős ember méltósággal fejezhesse be az életét. Ez ma Magyarországon szinte elképzelhetetlenül nehéz feladat. A családok és az idős emberek részére is.

Míg régebben teljesen természetes volt az, hogy generációk együtt élnek, és, hogy a fiatalok gondozzák az időseket, ma már úgy tűnik, hogy ez nem ennyire alapvető. Nem csak azért, mert kevésbé érünk rá, hanem olyan, mintha változna ezzel kapcsolatban a világ és a hozzáállásunk is. Ön mit gondol erről?

– Valóban így van, de ez nem jelenti azt, hogy a fiatalok kevésbé szeretik a szüleiket. A szendvicsgeneráció ugyanakkor nehezebben is tudja megoldani, hogy az idős szüleiről gondoskodjon, hiszen sokan nem laknak együtt. Ha még viszonylag közel is laknak egymáshoz, akkor jól tudják kezelni ezt a problémát, de ma már az az általános, hogy a fiatalok külön városban, esetleg külföldön élnek.

Így a szűkebb családban adódó feladatok válnak mindennapossá, és a szülővel való törődés egy óriási plusz terhet jelent. Ilyenkor jön az, hogy ha meg tudják vásárolni az idős számára ezt a törődést, akkor megvásárolják. Megoldás lehet egy gondozói szolgálat vagy egy idősotthon. Ugyanakkor itt is az a helyzet, hogy sokan ezt nem tehetik meg, mert nincsenek olyan anyagi helyzetben. A középső generációnak éppen elég nehéz a gyerekeit fölnevelni, a saját egzisztenciáját biztosítani akár ahhoz is, hogy az ő idős korukra megfelelő egészséggel és anyagiakkal rendelkezzenek. De így is vannak olyan fiatalok, akik úgy döntenek, hogy ottmaradnak az idős szülő mellett ápolni. Igen ám, csakhogy az ápolási díj összege is alacsony, ráadásul a későbbiekben az ő nyugdíja is ezután az összeg után olyan alacsony lesz, hogy a saját időskorát is nagyon nehezen fogja tudni megoldani.

– Látni, ahogy az ember szülei, nagyszülei „leépülnek”, lelkileg is nagy teher. És ahhoz is nagy erő kell, hogy az ember ezt a helyzetet kezelni tudja, főleg, ha úgy dönt, hogy ő maga gondozza a hozzátartozóját.

– Az ember feladata, hogy őrizze meg az egészségét, az önállóságát, az aktivitását, ameddig csak lehet, és tudatosan készüljön az időskorra úgy, hogy megfelelően táplálkozik, megfelelően mozog, társasági életet él. Az időseknek ez a feladata ebben a történetben. A család és a társadalom feladata pedig, hogy segítse azokat, aki az időseket segíti.

Fontos szemléletváltásra van szükség: szolidaritásnak kellene kialakulnia a társadalom tagjai között, hogy az, aki a beteg idős hozzátartozót ápolja, ne maradjon támasz nélkül, és kapja meg a lehetőséget, hogy meg tudja beszélni közösségben, csoportban vagy egyénileg tanácsadás során szakemberekkel, hogyan kezelje ezt a helyzetet és hogyan lehetnek könnyebbek a mindennapjai. Azt gondolom, hogy a szociális szolgáltatásoknak, amelyek ma nagyon nehéz helyzetben vannak, mert az állam rendkívül keveset fordít erre a területre is, sokkal több forrásra lenne szüksége, emellett szakértelemre és szolidaritásra lenne szükség.

Forrás: Fartek Patrícia (szeretlekmagyarorszag.hu), Fotó: Pixabay - szmo.hu

2025. február 06.