A hazai szociális szakmában kialakult helyzet, a jogszabályi-, intézményi-, fenntartói környezet jelentős megváltozása, a szolgáltatások finanszírozásának szűkülése, de ezzel együtt a szakmai gyakorlat, a szociális képzések és kutatások innovációinak eredményei arra vezetnek, hogy nagyfokú koordinációval, együttműködéssel a Magyarországi Szociális Szakemberek Képzéséért Egyesület(Iskolaszövetség – ISZ), a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Tudományos Bizottság Szociális Munka Albizottsága (MTA SZMA), a Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete (SZMME) és a Szociális Szakmai Szövetség (3SZ) közös, jelenléti, egy napos szakmai tudományos konferenciát szervez.
Bővebben ...
Megtiltaná a kormány a munkáltatóknak, hogy a közalkalmazottak munkabéréből szakszervezeti tagdíjat vonjanak le, és tovább utalják az érdekképviseleteknek. Az erről szóló tervezet hétfőn jelent meg a Parlament honlapján egy salátatörvénybe rejtve. A mostani módosítás tovább szigorítaná azt az augusztusi javaslatot, ami a munkáltatókra bízta volna, hogy eldöntsék, utalnak-e a szakszervezeteknek. Az általunk megkérdezett érdekképviseletek szerint a szigorítás célja az ő gyengítésük és ellehetetlenítésük.
Dr. File Beáta, MKKSZ Alelnök, MKKSZ ÖDOSZT Elnök és Szokolai Róbert, MKKSZ Országos Iroda vezető, MKKSZ Fiatalok Képviselete Elnök, CESI Youth Alelnök sikeresen elvégezte az Európa Tanács és a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) együttműködésében szervezett 2023-as Településvezetési Akadémia Program, Trénerek Tréningje bevezető képzését.


Az internetes „társadalmi egyeztetés” eredménye egyértelművé tette a Kormány szándékát, a szakszervezeti tagdíjat TILOS LEVONNI valamennyi közszolgálati ágazatban. A Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum (KÉF) Szakszervezeti Oldalának többszöri kezdeményezése a KÉF ülés összehívására is semmibe lett véve a végleges döntések meghozatala előtt.
(6) A Kttv. 197. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(6) A munkavállalói érdekképviseleti tagdíjfizetés önkéntességéről szóló 1991. évi XXIX. törvénytől eltérően az államigazgatási szerv a kormánytisztviselők illetményéből szakszervezeti vagy egyéb érdekképviseleti tagdíjat nem vonhat le és nem utalhat tovább.” (7)
- A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosítása 9. § (1) A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) a következő 12/A. §-sal egészül ki: „12/A. § A munkavállalói érdekképviseleti tagdíjfizetés önkéntességéről szóló 1991. évi XXIX. törvénytől eltérően a munkáltató a közalkalmazottak munkabéréből szakszervezeti vagy egyéb érdekképviseleti tagdíjat nem vonhat le és nem utalhat tovább.”
- § (1) A honvédelmi alkalmazottak jogállásáról szóló 2018. évi CXIV. törvény (a továbbiakban: Haj tv.) 4. alcíme a következő 7/A. §-sal egészül ki: „7/A. § 30 A munkavállalói érdekképviseleti tagdíjfizetés önkéntességéről szóló 1991. évi XXIX. törvénytől eltérően a honvédelmi szervezet a honvédelmi alkalmazottak illetményéből szakszervezeti vagy egyéb érdekképviseleti tagdíjat nem vonhat le és nem utalhat tovább.”
(8) A Kit. 170. § (15) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(15) A munkavállalói érdekképviseleti tagdíjfizetés önkéntességéről szóló 1991. évi XXIX. törvénytől eltérően a kormányzati igazgatási szerv a kormánytisztviselők illetményéből szakszervezeti vagy egyéb érdekképviseleti tagdíjat nem vonhat le és nem utalhat tovább.”
(6) A Küt. 95. § (16) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(16) A munkavállalói érdekképviseleti tagdíjfizetés önkéntességéről szóló 1991. évi XXIX. törvénytől eltérően a különleges jogállású szerv a köztisztviselők illetményéből szakszervezeti vagy egyéb érdekképviseleti tagdíjat nem vonhat le és nem utalhat tovább.”
- Az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló 2020. évi C. törvény módosítása 108. § Az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló 2020. évi C. törvény 15. §-a a következő (12) bekezdéssel egészül ki: 38 „(12) A munkavállalói érdekképviseleti tagdíjfizetés önkéntességéről szóló 1991. évi XXIX. törvénytől eltérően az állami fenntartású egészségügyi szolgáltató az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személyek illetményéből szakszervezeti vagy egyéb érdekképviseleti tagdíjat nem vonhat le és nem utalhat tovább.”
(3) A NAV Szj. tv. 226. §-a helyébe a következő rendelkezés lép: „226. § [Szakszervezeti tagdíj] A munkavállalói érdekképviseleti tagdíjfizetés önkéntességéről szóló 1991. évi XXIX. törvénytől eltérően a munkáltató a foglalkoztatott illetményéből szakszervezeti vagy egyéb érdekképviseleti tagdíjat nem vonhat le és nem utalhat tovább.”
- A pedagógusok új életpályájáról szóló 2023. évi LII. törvény módosítása 115. § A pedagógusok új életpályájáról szóló 2023. évi LII. törvény 144. §-a a következő (6) bekezdéssel kiegészülve lép hatályba: „(6) A munkavállalói érdekképviseleti tagdíjfizetés önkéntességéről szóló 1991. évi XXIX. törvénytől eltérően a köznevelés területén működő munkáltató a köznevelésben foglalkoztatottak illetményéből vagy munkabéréből szakszervezeti vagy egyéb érdekképviseleti tagdíjat nem vonhat le és nem utalhat tovább.”
- Záró rendelkezések 116. § (1) Ez a törvény – a (2)–(6) bekezdésben meghatározott kivétellel – 2023. október 31-én lép hatályba. (2) Az 1. §, a 3–7. §, a 9–15. §, a 18–24. §, a 26–54. §, az 57–64. §, a 66–70. §, a 72–81. §, a 85–90. §, a 93–99. §, a 101–111. §, a 113. § és a 115. § 2024. január 1-jén lép hatályba. (3) A 112. § 2024. február 1-jén lép hatályba. (4) A 2. § 2024. július 1-jén lép hatályba. (5) Az 55–56. §, a 65. § és a 100. § 2024. szeptember 1-jén lép hatályba. (6) A 8. §, a 16–17. §, a 25. §, a 71. §, a 82–84. §, a 91. § és a 92. § 2025. január 1-jén lép hatályba. 117. § E törvény a) 40. alcíme az Alaptörvény IX. cikk (6) bekezdése és 23. cikke alapján, b) 43. alcíme az Alaptörvény XXIX. cikk (3) bekezdése alapján, c) 44. alcíme az Alaptörvény 31. cikk (3) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül. 118. § E törvény 31. alcíme a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 5. cikk (3) bekezdésének, 9–11. cikkének és 16. cikkének való megfelelést szolgálja.
7. § A munkavállalói érdekképviseleti tagdíjfizetés önkéntességéről szóló 1991. évi XXIX. törvény módosítása megteremti annak a lehetőségét, hogy törvényben meghatározott esetben ne kelljen a munkáltatónak a munkavállalók munkabéréből a szakszervezeti vagy egyéb érdekképviseleti tagdíjat levonnia és átutalnia.
Bővebben ...