Közlemény
A Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete, a Szociális Szakmai Szövetség, illetve a csatlakozó szervezetek és szakemberek tiltakozásukat fejezik ki a gyermekvédelmi ágazatban 2024 júliusától bevezetendő pszichológiai alkalmassági és kifogástalan életviteli vizsgálattal összefüggésben.
Szociális munkásként, gyermekvédelmi szakemberként és állampolgárként is fontos számunkra a gyermekvédelmi szakellátásban dolgozók felkészültsége, hozzáállása, a gyermekekkel szembeni abúzus megelőzése, felderítése és szankcionálása. Ugyanakkor az elfogadott törvényt és a dolgozókkal szemben hozott intézkedéseket ezen célok megvalósítására nem tartjuk alkalmasnak, sőt, az állami gondoskodásra szoruló gyermekek számára károsnak látjuk!
A kegyelmi botrány ürügyén megindult jogalkotási folyamattal kapcsolatban számos gyermekjogi és gyermekvédelmi szervezet ajánlotta fel tudását és együttműködését a kormányzatnak, jelezve a megoldandó problémákat és azok lehetséges megoldásait. A 2024. évi XXX. törvény tervezetét azonban a kormány nem bocsátotta társadalmi egyeztetésre, a szakmai szervezeteket és szakértőket a jogalkotás előkészítésébe nem vonta be, az egyeztetésbe bevontak köréről nem tájékoztatta sem a szakmai szervezeteket, sem a nyilvánosságot. A szakmai szervezetek javaslatait a kormányzat gyakorlatilag kivétel nélkül figyelmen kívül hagyta, a jogalkotás parlamenti szakaszában módosító javaslatként benyújtott intézkedéseket szintén lesöpörték az asztalról, és elzárkóztak a szakmai párbeszédtől. A június végén társadalmi vitára bocsátott rendeletek esetében javaslatokat tenni már nincs lehetőség, hiszen az érdemi részeket a törvényben már rögzítették.
A 2024. évi XXX. törvényben elfogadott intézkedések a gyermekvédelem aktuális problémáira – a mennyiségi és minőségi szakemberhiányra, az alulfinanszírozottságra, a túlburjánzó, zavaros, bürokratikus működésre, a módszertani hiányosságokra – nem nyújtanak megoldásokat. Ehelyett a jogszabály a rendszerben dolgozók adminisztratív munkaterheit növeli, és olyan intézkedéseknek, ellenőrzésnek teszi ki a dolgozókat, melyek hatásossága és eredményessége kérdéses, viszont a dolgozók magánéletébe indokolatlanul nagy betekintést tesz lehetővé.
A pszichológiai alkalmassági és kifogástalan életviteli vizsgálatot előíró jogszabály több pontban nincs összhangban a szociális szakmák szakmai értékeivel és etikai normáival. A vizsgálat koncepciója és módszerei nem összeegyeztethetők a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazat szellemiségével. Ez a rendőrség és más erőszakszervezetek világát hozza be az ágazatba, alapvetően a kontrollra és szankciókra épül, nem az érdemi prevenciót és a dolgozók támogatását célozza. A jogszabály a vizsgálatokkal kapcsolatos eljárásrenddel és annak tartalmával megteremti a dolgozókkal szembeni szervezeti abúzus lehetőségét. A törvény szerint a vizsgálat alá vont dolgozóknak jogorvoslati lehetőségük sincs (pszichológiai alkalmatlanság esetén pedig saját költségen kérhetik a megismételt vizsgálatot), így akár egyik napról a másikra szűnhet meg a jogviszonyuk úgy, hogy érdemben védekezni sem tudnak. Ez a megszűnés nem csak adott munkahelyen lehetetleníti el őket, hanem a teljes életpályájukat tönkre teheti, és ez ellen a jogszabály semmilyen védelmet nem biztosít.
Egybehangzó szakértői vélemények szerint az alkalmazott pszichológiai alkalmassági vizsgálat csak korlátozottan képes kiszűrni a bántalmazókat. Az alkalmassági vizsgálat eljárásrendje nem teszi lehetővé, hogy a dolgozó megfelelően tájékozódjon a vele szemben elvárt követelményekről; több kérdés pedig olyan társadalmi normákhoz, társadalmi átlaghoz viszonyít, melyek még szakemberek között is viták tárgyát képezik. A pszichológiai vizsgálat élettörténeti elemei (pl. korábbi szenvedélybetegség vizsgálata) is több aggályos elemet tartalmaz. A vizsgálat következtében számos kolléga jogviszonya szűnhet meg annak ellenére, hogy jelenlegi munkakörükben jól, sőt kiválóan teljesítenek.
A vizsgálat nyilvánosságra hozott adatlapja olyan információk megosztását követeli a dolgozóktól és a velük egy háztartásban élőktől, melyek nem kapcsolódnak össze indokolhatóan a bántalmazó magatartás lehetőségének vizsgálatával, így súlyos adatvédelmi, személyiségi jogi aggályokat vetnek fel. A kérdések nyomán lehetőség nyílik a dolgozóval szembeni diszkriminatív intézkedésekre. Mivel a kifogástalan életvitel vizsgálata nem csak a dolgozóra, hanem a vele együtt élőkre is kiterjed, a dolgozó jogviszonya megszűnhet akkor is, ha a hozzátartozó nem járul hozzá a vizsgálathoz.
Miközben évi 2 milliárd forintot szándékozik költeni a kormány a dolgozók ellenőrzésére, továbbra sem biztosítottak a dolgozóknak a problémák megelőzéséhez, megfelelő kezeléséhez szükséges intézkedések és az ezekhez szükséges erőforrások.
Aggodalmunkat fejezzük ki, hogy a gyermekjóléti és gyermekvédelemi rendszer eddig is nyilvánvaló minőségi és mennyiség munkaerőhiánya az intézkedések hatására fokozódni fog. Nem csak új jelentkezők nem lesznek a meghirdetett álláshelyekre, hanem számos szakember fogja elhagyni a gyermekvédelmi intézményrendszert. Ennek hatását pedig az ellátott gyermekek fogják megszenvedni, akiknek az ellátása már jelenleg is kritikus helyzetben van.
Meggyőződésünk, hogy a gyermekvédelmi rendszer problémái kizárólag szakmailag megalapozott koncepció alapján, a benne dolgozók társadalmi, anyagi megbecsülésével, a képzés fejlesztésével és az érintettek bevonásával, konszenzusra törekvő közös munkával orvosolhatóak.
Követeljük az intézményi ellátásra szoruló gyermekek érdekeit sértő, a gyermekvédelem ügyére káros jogszabályok visszavonását! Követeljük továbbá a legszélesebb szakmai körök bevonásával, a gyermekek alapvető érdekeit, jogait védő gyermekvédelmi reform kidolgozását!
2025 június 25.
Csatlakozó szervezetek:
ISMÉT MKKSZ HÉTVÉGE A PRAKTIKERBEN 06.06-09. KÖZÖTT!
A részletekről lenti logóra kattintva lehet tájékozódni.
Június első napján harminchatodszor ültek táblához a sakkbarátok, köztük a köztisztviselők és közalkalmazottak, hogy eldöntsék az idei MKKSZ Kupa sorsát. A versenyt ezúttal is Lázár András szakszervezeti vezető emlékének ajánlották.
Az MKKSZ online rendszerén keresztül néhány kattintással taggá válhatsz, valamint tagdíjadat bankkártyával fizetheted.
FELHÍVÁS ADOMÁNYOZÁSRA
Segíts, hogy segíthessünk!
Közalkalmazottak és Köztisztviselők Egymásért alapítvány
számlaszáma 11742001-20038454
Az utalás bármikor megtehető
1%
Közalkalmazottak és Köztisztviselők Egymásért alapítvány
Az alapítvány adószáma:
18162558-1-42
TE ÉRDEKED
Az MKKSZ Csongrád-Csanád és
Bács-Kiskun megyei szervezete
Facebook oldala
Levélcím: 1149. Róna utca 87.
Telefon: (+36-1) 338-4002, +36-30 431-8433
Fax: (+36-1) 338-4271
E-mail: mkksz@mkksz.org.hu
Adószám: 19012528-1-42
Bírósági bejegyzés száma: 01-02-0001333