KIKAZOK – egy beszélgető műsor a szociális szakmáról, közös ügyekről, a szociális látásmódról. Mert jó volna, ha nem lenne kérdés többé, hogy KIK AZOK a „szociálisok”…
Újra egy panelbeszélgetés – egy régebbi témában, megszokott formátumban.
Pontosabban fogalmazva: visszanyúltunk egy 2022-ben már felvetett témához, hiszen akkor érintetti csoportot képviselő érdekvédő és szakszervezet mellett szakmai érdekvédelmi szövetség és országos szervezet is részt vett a beszélgetésen. Most csak az ágazatban aktív szakszervezetekre koncentrálva próbáltuk körbejárni a kérdést 2025. április 3-án, a Semmelweis Egyetem Szociális Vezetőképző Tudásközpontjának szervezésében, a Kútvölgyi úton.
ISMÉT MKKSZ HÉTVÉGE A PRAKTIKERBEN JÚLIUS 10-13 KÖZÖTT
A részletekről a lenti logóra kattintva lehet tájékozódni
Az MKKSZ új vezetői 2025. július 5-én először tanácskoztak a Róna utcai székházban. Az értekezlet elején röviden bemutatkoztak az új testületek tagjai, majd Boros Péterné elnök adott tájékoztatást a kongresszus óta eltelt időszak eseményeiről. A tanácskozás az új elnökség és az új felügyelőbizottság együttes ülésével folytatódott, melyen tájékoztatás hangzott el az MKKSZ szervezeti felépítéséről és működéséről, majd az MKKSZ gazdálkodásáról. Végül az elnökség és a felügyelőbizottság külön-külön folytatta az alakuló ülését.
Egyre többen hagyják el az ágazatot, hiszen bár politikailag fontos téma lett a gyermekvédelem, valódi változás nem történt. Ebben az sem segít, hogy úgy tűnik, elmarad a miniszterelnök által 2026-ra beígért áttörés jellegű béremelés, ugyanis az elfogadott költségvetésben ennek nyoma sincs. A nettó 300 ezer forintos fizetést sem elérő munka mellett sokan két-három másodállást is vállalnak, de rengetegen már elhagyták a szférát. Farkas Andreával a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének megyei titkárával és Néveri Cintia óvodai és iskolai szociális munkással beszélgetünk.
A Polgármesteri Hivatal idén is megtartotta a Közszolgálati Tisztviselők Napja alkalmából rendezett ünnepségét a Váci Mihály Kulturális Központban. Az eseményen átadták a „Kiváló Köztisztviselői Munkáért” „Májerszky Béla-díj”-at, az elismerő okleveleket, valamint a „Szolgálati Hűségben részesülők” kitüntetéseit is.
Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium
Dr. Navracsics Tibor miniszter
1054 Budapest, Akadémia utca 3.
Tisztelt Miniszter Úr!
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) alapján közérdekűadat-igényléssel fordulok Önhöz.
Kérem, hogy szíveskedjen a következő kérdésekben foglalt adatokat részemre kiadni:
Kérem, hogy kérdéseim megválaszolásán túl bocsássa rendelkezésemre az összes közérdekű adatot, amit a kérdésekben igényelt adatokkal kapcsolatban kezel, beleértve a kért adatokra vonatkozó összes döntést, megállapodás, hatástanulmányt és egyéb keletkezett dokumentációt is.
Adatigénylésem az Infotv. 26. § (1), 28. § (1) és a 29. § (1) bekezdésein alapul, kérem, hogy ennek megfelelően jelen közérdekű adatokra vonatkozó megkeresésemnek 15 napon belül tegyen eleget.
Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmet néhány, a közigazgatási szférában alkalmazott humánerőforrás-gyakorlattal kapcsolatos aggályra, amelyek jogi, etikai és munkavállalói szempontból is indokolttá teszik a szabályozás felülvizsgálatát.
1. Közigazgatási önéletrajz tartalma
A jelenlegi forma túlzottan részletes, és olyan személyes adatokat is kötelezően előír, amelyek nem relevánsak a kiválasztás szempontjából, valamint sértik a magánszféra védelmét. Ilyen adatok például a családi állapot, lakcím, életkor, vagy a teljes szakmai életút évszámokkal és munkaviszony-megszűnési módokkal együtt – még iskolai gyakorlatokat is beleértve. Javasoljuk, hogy az önéletrajz követelményeit szűkítsék az utolsó 10 évre, és kizárólag a releváns szakmai tapasztalatokat tüntessék fel, évszámok és megszűnési mód nélkül.
2. Munkaviszony megszűnésének kötelező közlése
Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy az új munkahely számára kötelező közölni, hogy a munkaviszony felmondással, közös megegyezéssel vagy elbocsátással szűnt meg. Ez sérti az érintett munkavállalók személyiségi jogait, valamint nincs objektív jelentősége a szakmai alkalmasság megítélése szempontjából.
MKKSZ
Boros Péterné részére
Tisztelt Elnök Asszony!
Engedje meg, hogy pár mondatban leírjam, mint volt közszolgálati dolgozó, külföldre "menekülésem" okát.
Közszolgálati pályafutásom 2002-ben kezdődött. Ekkor még ért valamit a "köztisztviselő" megnevezés, erkölcsi és anyagi formában is. Volt előmenetel, büszkén vártam az átsorolásomat, mely fokozatokkal és plusz szabadsággal járt. Elképzeltem, majd mikor elérem a 25, 30 stb. jubileumi jutalmi időket, milyen jó lesz. Sajnos nem így lett. A változtatgatások, átszervezgetések, diplomás bér, ebédidő, szabadságok lefaragása mind mind elszomorítottak. Az anyagi, erkölcsi megbecsülés hiánya csak fokozódott.
Aki nem örököl, nincs biztos anyagi háttere, nem tud megküzdeni a mindennapok problémáival. Váratlanul elromlik a hűtő, egy nem várt családi tragédia. Nincs tartalék, nincs miből tartalékot képezni, az ember csak a folyószámla hitelkeretét pakolgatja és csak mínuszba megy. Hiába tanultam, szerettem a munkámat, lépnem kellett.
Az MKKSZ online rendszerén keresztül néhány kattintással taggá válhatsz, valamint tagdíjadat bankkártyával fizetheted.
FELHÍVÁS ADOMÁNYOZÁSRA
Segíts, hogy segíthessünk!
Közalkalmazottak és Köztisztviselők Egymásért alapítvány
számlaszáma 11742001-20038454
Az utalás bármikor megtehető
1%
Közalkalmazottak és Köztisztviselők Egymásért alapítvány
Az alapítvány adószáma:
18162558-1-42
Levélcím: 1149. Róna utca 87.
Telefon: +36-70 776-2173, +36-70 377-4273, +36-70 377-4244
E-mail: mkksz@mkksz.org.hu
Adószám: 19012528-1-42
Bírósági bejegyzés száma: 01-02-0001333