Az MKKSZ székházában köszöntöttük 90. születésnapján dr. Kiss Sándort, az MKKSZ alapító elnökét. Az MKKSZ alapítása 1989. november 19-én történt, akkor jött létre szakszervezetünk Tanácsok és Intézmények Dolgozóinak Szakszervezete (TIDSZ) néven. Dr. Kiss Sándor akkor az Államigazgatási Főiskola tanára volt, és a közszféra, különösen az akkor még a tanácsoknál dolgozó munkavállalók érdekeinek védelmét fontosnak tartotta. Dr. Kiss Sándor 74 éve 1949 óta szakszervezeti tag, Az MKKSZ-nek 1989-2004 között, 15 éven keresztül volt az elnöke. A köszöntésen – az elnökségi tagjai mellett – elsősorban azok voltak jelen, akikkel együtt dolgozott az elnöksége ideje alatt. Dr. Kiss Sándor ma is nyugdíjas tagja az MKKSZ-nek.
A köszöntésről képsor található: ITT.
Az ünnepi alkalomra egy meglepetés diavetítéssel készültünk, melyen keresztül mutattuk be az ünnepelt dr. Kiss Sándornak, hogy az utóbbi közel két évtizedben – már nyugdíjasként – mennyi rendezvényünkön vett részt. A róla szóló köszöntő diasor megtalálható: ITT.