

Az MKKSZ Országos Nyugdíjas Tanács tagjai 2025. szeptember 16.-án egész napos Budapesti kirándulás keretében meglátogatták a Magyar Zene Házát, megtekintették a Néprajzi Múzeum kiállításait. Zárásként Budapest egyik legismertebb középületét az Országház épületét járták végig. A parlamenti programot Nemes Gábor szakszervezeti kabinetvezető szervezte meg és a szociális és nyugdíjügyekkel foglalkozó GY. Németh Erzsébet országgyűlési képviselő fogadta a csoportot.

A korábbi évekhez hasonlóan most sem egységes illetménynövelésről, hanem bértömegemelésről szól a közszolgálati dolgozók bércsomagja, amelyre a kabinet két év alatt összesen mintegy 90 milliárd forintot fordít. Az aránytalanságok és a „klientúra” jutalmazása miatt már most megjelent az elégedetlenség a tisztviselők körében.
Augusztusban, egy kifeszített költségvetési helyzetben döntött a kormányzat a közigazgatásban dolgozók szeptemberi béremeléséről, amelynek mértéke 2019 óta nem látott nagyságrendű.
A jelentős mértékű kiadásokról azt követően határozott a kabinet, hogy áprilisban a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) koordinálásával sztrájkot szerveztek a köztisztviselők körében, miközben számos kormányhivatalban sztrájkközeli helyzet volt tapasztalható.
Tagjainkkal közös fellépésünk eredménye, hogy átlagosan 15%-os béremelés valósul meg a 30.000 fő alatti települések köztisztviselői és falusi dolgozói, továbbá a kormányhivatalokban, járási hivatalokban dolgozók számára és még további 15% várható januártól.
Várjuk a 30.000 lakosszám feletti önkormányzatok hivatalai dolgozói számára a béremelést!
Várjuk a szociális területen dolgozók béremelési ígéretének beváltását is a KormányzaLól 2026-ra!
Az MKKSZ online rendszerén keresztül néhány kattintással taggá válhatsz, valamint tagdíjadat bankkártyával fizetheted.
FELHÍVÁS ADOMÁNYOZÁSRA
Segíts, hogy segíthessünk!
Közalkalmazottak és Köztisztviselők Egymásért alapítvány
számlaszáma 11742001-20038454
Az utalás bármikor megtehető
1%
Közalkalmazottak és Köztisztviselők Egymásért alapítvány
Az alapítvány adószáma:
18162558-1-42

Levélcím: 1149. Róna utca 87.
Telefon: +36-70 776-2173, +36-70 377-4273, +36-70 377-4244
E-mail: mkksz@mkksz.org.hu
Adószám: 19012528-1-42
Bírósági bejegyzés száma: 01-02-0001333
